Érzékenyítő képzéseket tartunk felnőtteknek a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések hatékony megelőzésére. Azokhoz a felnőttekhez kívánunk szólni, akik családjukban, munkájuk során napi kapcsolatban állnak gyermekekkel, és szeretnének többet tenni azért, hogy biztonságban tudják őket.
Nőképek kisebbségben - Bemutatkozik a programunk Szlovákiában
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság, a Phoenix Polgári Társulás és a Genderkutató Központ 2014 november 21-22-én második alkalommal rendezi meg azt a konferenciát, amely a szlovákiai magyar nők és gyermekek helyzetével kíván foglalkozni.
A szervezők szeretettel várják mindazokat, akik a nők és a gyermekek társadalmi helyzetéről, és e helyzet szociológiai és kulturális (művészi, történelmi, irodalmi, nyelvészeti stb.) vetületének aspektusairól szeretnének beszélgetni, és azokat is, akik hallgatóként vagy aktív résztvevőként szívesen bekapcsolódnának a konferencia, és ehhez kapcsolódóan a szervezetek munkájába.
Nagy öröm számunkra, hogy a rendezvény "open space" konferencia részében lehetőséget kaptunk arra, hogy bemutassuk "7 lépésben a megelőzésért" programunkat az érdeklődőknek.
A konferenciáról további részleteket itt olvashattok:
Nőképek Kisebbségben
Itt tartunk most... Teendők a tréning után
Múlt héten pénteken visszautaztak vendégink Izlandra, illetve az Egyesült Államokba.
Az elmúlt napokban megjelent újságcikkek (Hír24, Index/divany.hu/poronty) hatására, már nagyon sok jelentkezés érkezett hozzánk.
Köszönjük a bizalmat!
Most igyekszünk minden levelet megválaszolni, készül a jelentkezési lap, feltesszük a képzés során készített fotókat, illetve a trénerek bemutatkozását a blogunkra.
Hamarosan jelentkezünk a részletekkel!
Addig is, íme egy videó, ízelítőül:
Civil szervezetek összefogása a gyermekekért - meghívó sajtóeseményre
SAJTÓMEGHÍVÓ
A gyermekbántalmazás megelőzhető!
|
Az egyre gyakrabban
napvilágra kerülő gyermekbántalmazási esetek nyomán mindenkiben felmerül a
kérdés: hogyan nem vette észre senki a történteket? Mit lehet ilyenkor, utólag
tenni? Ami ugyanilyen fontos: hogyan lehet az ilyen eseteket megelőzni? Egy most
induló civil kezdeményezés izlandi tapasztalatokat átvéve a megelőzésben vállal
szerepet Magyarországon.
Sok, bár nem elég
szó esik a gyerekek elleni erőszak különféle formáiról, az érzelmi, fizikai
bántalmazásról, a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélésekről.
Nem tudjuk hány
ilyen eset van, mert legtöbbjük titokban marad ma még sajnos, a kiderült esetek
növekvő száma azonban még inkább nyilvánvalóvá teszi a megelőzés,
segítségnyújtás szükségességét, elérhetőségét.
A Lélekben Otthon
Közhasznú Alapítvány öt hazai civil szervezet bevonásával programot indít elsősorban
szülőknek, tanároknak a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések
különböző formáinak megelőzésére.
Blátt Áfram-D2L tréneri képzés
Programunk következő fontos állomása lesz, az izlandi partnerünk magyarországi látogatása. Ennek keretében egy kétnapos rendezvényen cseréljük ki tapasztalatainkat az itthoni és az izlandi gyermekvédelem helyzetéről.
A program során bemutatásra kerülnek az itthon már sikeresen működő megelőző és felkészítő programok, amelyet a projekt szakmai koordinátora, a CSAGYI Egyesület fog bemutatni a résztvevőknek.
A rendezvény második napján a programba bevont szervezetek delegáltjai, a 10 tréner-jelölt ismerkedik meg a Blátt Áfram-D2L "7 lépésben a megelőzésért" módszerével.
A program során bemutatásra kerülnek az itthon már sikeresen működő megelőző és felkészítő programok, amelyet a projekt szakmai koordinátora, a CSAGYI Egyesület fog bemutatni a résztvevőknek.
A rendezvény második napján a programba bevont szervezetek delegáltjai, a 10 tréner-jelölt ismerkedik meg a Blátt Áfram-D2L "7 lépésben a megelőzésért" módszerével.
Beszélj róla! – Kerekasztal-beszélgetés a gyermekkori szexuális bántalmazásról
2014. október 8. (szerda) 15–18 óráig
ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27. (földszinti aula)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)