„Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” - "Neked 8? Beszélgess a gyerekeddel!"

Október 2-án harmadik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai uniós „Safer Internet Plus” (SIP) program keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciát.

Digitális bennszülöttek, élménytársadalom, magányos generáció – idén ezek a voltak a fő témák a gyermekek tudatos internethasználatával foglalkozó, kétévente megrendezendő szakmai fórumon. A konferencia témájának aktualitását mutatja, hogy a meghívott egyetemi hallgatók mellett mintegy 180 szakember gyűlt össze az oktatás, a média, a kormányzat, az ipar és a civil szféra területéről. A nap folyamán huszonegy előadás hangzott el a gyermekek és fiatalok online biztonságával kapcsolatos kérdésekről, a magánélet védelméről az online térben, a család, az iskola, a média szerepéről a tudatos médiahasználatra nevelésben, új online trendekről. A konferenciát online közvetítették a www.saferinternet.hu honlapon, ahonnan hamarosan letölthető az összes előadás.

A gyermekek – és jogaik érvényesülése, konferencia


2014. december 5-én (pénteken) konferenciára kerül sor a New York-i Gyermekjogi Egyezmény 25 éves évfordulója alkalmából. A konferencia szervezője az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszéke. 
A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A regisztrációkat 2014. november 26-ig várják a konferencia@ajk.elte.hu e-mail címen. 

Nőképek kisebbségben - Bemutatkozik a programunk Szlovákiában


A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Bizottság, a Phoenix Polgári Társulás és a Genderkutató Központ 2014 november 21-22-én második alkalommal rendezi meg azt a konferenciát, amely a szlovákiai magyar nők és gyermekek helyzetével kíván foglalkozni. 

A szervezők szeretettel várják mindazokat, akik a nők és a gyermekek társadalmi helyzetéről, és e helyzet szociológiai és kulturális (művészi, történelmi, irodalmi, nyelvészeti stb.) vetületének aspektusairól szeretnének beszélgetni, és azokat is, akik hallgatóként vagy aktív résztvevőként szívesen bekapcsolódnának a konferencia, és ehhez kapcsolódóan a szervezetek munkájába.

Nagy öröm számunkra, hogy a rendezvény "open space" konferencia részében lehetőséget kaptunk arra, hogy bemutassuk "7 lépésben a megelőzésért" programunkat az érdeklődőknek. 

A konferenciáról további részleteket itt olvashattok:

Nőképek Kisebbségben

Itt tartunk most... Teendők a tréning után

Múlt héten pénteken visszautaztak vendégink Izlandra, illetve az Egyesült Államokba.

Az elmúlt napokban megjelent újságcikkek (Hír24Index/divany.hu/poronty) hatására, már nagyon sok jelentkezés érkezett hozzánk.

Köszönjük a bizalmat!

Most igyekszünk minden levelet megválaszolni, készül a jelentkezési lap, feltesszük a képzés során készített fotókat, illetve a trénerek bemutatkozását a blogunkra.

Hamarosan jelentkezünk a részletekkel!

Addig is, íme egy videó, ízelítőül:


Civil szervezetek összefogása a gyermekekért - meghívó sajtóeseményre

SAJTÓMEGHÍVÓ

A gyermekbántalmazás megelőzhető!
Az egyre gyakrabban napvilágra kerülő gyermekbántalmazási esetek nyomán mindenkiben felmerül a kérdés: hogyan nem vette észre senki a történteket? Mit lehet ilyenkor, utólag tenni? Ami ugyanilyen fontos: hogyan lehet az ilyen eseteket megelőzni? Egy most induló civil kezdeményezés izlandi tapasztalatokat átvéve a megelőzésben vállal szerepet Magyarországon.
Sok, bár nem elég szó esik a gyerekek elleni erőszak különféle formáiról, az érzelmi, fizikai bántalmazásról, a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélésekről.
Nem tudjuk hány ilyen eset van, mert legtöbbjük titokban marad ma még sajnos, a kiderült esetek növekvő száma azonban még inkább nyilvánvalóvá teszi a megelőzés, segítségnyújtás szükségességét, elérhetőségét.
A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány öt hazai civil szervezet bevonásával programot indít elsősorban szülőknek, tanároknak a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések különböző formáinak megelőzésére.

Blátt Áfram-D2L tréneri képzés

Programunk következő fontos állomása lesz, az izlandi partnerünk magyarországi látogatása. Ennek keretében egy kétnapos rendezvényen cseréljük ki tapasztalatainkat az itthoni és az izlandi gyermekvédelem helyzetéről.

A program során bemutatásra kerülnek az itthon már sikeresen működő megelőző és felkészítő programok, amelyet a projekt szakmai koordinátora, a CSAGYI Egyesület fog bemutatni a résztvevőknek.

A rendezvény második napján a programba bevont szervezetek delegáltjai, a 10 tréner-jelölt ismerkedik meg a Blátt Áfram-D2L "7 lépésben a megelőzésért" módszerével.

Beszélj róla! – Kerekasztal-beszélgetés a gyermekkori szexuális bántalmazásról

2014. október 8. (szerda) 15–18 óráig

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27. (földszinti aula)